Flexibilis bekötőcsövek meghibásodásai

Flexibilis bekötőcső
Flexibilis bekötőcső

Kevesen gondolnák, hogy leggyakrabban a flexibilis bekötőcsövek elöregedései, elhasználódásai okozzák a legtöbb csőtörést és a legnagyobb vízkárokat az otthonunkban.
Az épületgépészetben igen nagy teret hódított a flexibilis csövek használata, mely a szakma szinte minden szegmensében kedvelté és használatossá lett.
A flexibilis csövek használata számtalan előnnyel jár, járhat, – azonban nem szabad elfeledkeznünk, hogy korántsem örök életre tervezték.

Milyen is a flexibilis cső?

Egy fémhálóval erősített gumitömlőről beszélünk, melynek nyomásterhelhetősége az évek múlásával fokozatosan romlik és hanyatlik.
Amennyiben eléri a kritikus terhelhetőségének felső határát, úgy egyszerűen felhasad, felrobban, s csőtörés jelenségként követeli ki a neki járó figyelmet. Egy csaptelep elhasználódott bekötőcsövén több száz vagy akár több köbméter víz is kiáramolhat, attól függően, hogy egy egész nyaralásnyi időintervallumról beszélünk vagy csak néhány perc észlelési tartamról. Általánosságban elmondható, hogy az 5-6 éves bekötőcsövek életkorukat tekintve már középkorúaknak számítanak, s a 10 évet megélt flexibilis csövek már matuzsálemkorba léptek, bármelyik pillanatban összeomolhat a keringésük, – vagyis időzített csőtörés-generátornak számítanak.

Szereljük szét a csőtörés-generátort!

Javasolt hát minden csap bekötőcsőkazán bekötőcsőboyler bekötőcsőwc bekötőcső cseréje mely meghaladta a 6 éves életkort.
Távolkeleti produktumok esetében az óvatosság jegyében kell cselekednünk, vagyis nem árt, ha optimizmusunkat kissé visszaszorítjuk eme tárgy tartósságának vonatkozásában,
A vérnyomás csökkentése, vagyis a víz nyomásának csökkentése pedig minden háztartásban indokolt- ahol a hálózati nyomás meghaladja az 5 bar nyomásértéket. Nyilvánvaló, hogy a 3-4 bar közötti nyomásérték nem csak a flexibilis csövek élettartamára van jótékony hatással, hanem kihat az összes gépészeti elem általános közérzetére.

Csapjunk a csaptelep probléma közepébe!

Mosdó csaptelep
Mosdó csaptelep

Különösen nagy kockázatot rejt olyan csaptelepek beépítése, melyek lefalazott környezetben kerülnek alkalmazásra, mint pl. egyes kád peremére tervezett flexibilis bekötésű keverőcsapok.
Kíváncsi lennék, hogy miképpen lehet frontoldalról javítani egy ilyen kád hátsó részén elhelyezett csaptelepet, ha az nem rendelkezik levehető előlappal? A falba épített wc tartályok bekötőcsöveit sem szabad elhanyagolni, bár ezen esetben a kiáramló víz nagyobbik része a tartályból a csészébe, majd onnan a szennyvíz lefolyóba kerül.

Összefoglalva: Ha nem szeretnének csőtörést, s szeretnék szárazon megúszni, – cseréltessék le az elhasználódott bekötőcsöveket, s minden olyan elzárószelepet, csapot, mely otthonuk biztonságát szolgálja, elősegíti.
A központi főelzárót pedig a csőtörések elkerülése érdekében minden esetben állítsuk zárt állásba, ha nem tartózkodunk huzamosabb ideig otthonunkban.

Ismerje meg a flexibilis csövek világát: Flexibilis cső

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .